Tizenegyedik rész
- Mit nézünk? – ült be a Gustav és Bill közötti kis helyre
Kimberly. Bill sokat sejtetően mosolygott a lányra, majd befészkelte magát a
díszpárnák kényelmet nyújtó bugyrába.
- Pornót. – nézett rá komolyan Georg. – Tommal együtt
választottuk, nem fogsz csalódni. – kacsintott rá.
- Honnan tudtátok, hogy minden álmom 4 férfivel pornót
nézni, miközben popcornnal tömjük a fejünket?
- Ismerünk Kim, ismerünk.- vigyorgott Georg.
- Na, itt is vagyok.- vágódott be Gustav és Kimberly közé
Tom. – Kicsit megégett. – lökött Georg ölébe egy tálat. – Kezdhetjük a
filmezést? – húzódott félmosolyra a szája, miközben Kimberly-re nézett.
- Csalódni fogok, ha nem a beígért pornó indul el… - vetett
egy szúrós pillantást a srácokra. Georg elvigyorodott, majd megnyomta a
távirányító „play” gombját. Legalábbis Kimberly azt hitte, hogy elindítja a
DVD-t, de helyette a pendrive-on lépdesett a különböző file-okon, majd
belelépett a „Macskák” című videóba.
- Tényleg pornót fogunk nézni? – döbbent meg Gustav, ahogy
Georgra nézett, fél szemét a képernyőn vetkőző lányon tartva.
- És mi ez a béna név? – érdeklődött Tom, miközben egy nagy
adag kukoricát tömött a szájába.
- Ez engem is érdekelne. Nagyon gáz… Semmi fantázia nincs
benne. – mondta komolyan Bill.
- Tényleg a címén vagytok kiakadva? A tartalommal
foglalkozzatok!- biccentett fejével a Tv felé.
- Sokáig válogattál, mire eldöntötted, hogy mik
szerepeljenek a ma esti repertoárodban? – érdeklődött Kimberly. Nem gondolta
volna, hogy tényleg készültek pornóval, de biztos volt abban, hogy nem csak
ezért jöttek. Kíváncsi volt, mit fognak még ezután nézni. Habár sejtette, hogy
mi lapul a lejátszóban, bízott abban, hogy valami agyonnézett lövöldözős
förtelem.
- Hát eltartott egy ideig. Úgyhogy ne kössetek bele a
címekbe!- tette karba kezeit Georg, miközben bevágta a műdurcit.
- Idegesítő a csaj hangja. – szólalt meg Tom körülbelül tíz
perc elteltével. Bill helyeslően bólogatott, tekintve, hogy tele volt a szája.
- Térjünk rá inkább a lényegre. – dörzsölte össze kezeit
Bill, miután lenyelte a rengeteg popcornt.
- Tudjuk, tudjuk. Izgatóbb magadat látni – kacsintott Georg az énekesre. Kimberly csöndben figyelte, hogy mi indul el a képernyőn.
Nagyot sóhajtott, miközben csukott szemmel hátradöntötte a
fejét a kanapén, majd Tomra nézve megszólalt. – Muszáj ezt?
- Igen.- bólogatott Tom. Számíthatott arra, hogy bevetik
majd a DVD-ket, de remélte, hogy ennyivel a döntés előtt, már nem futtatják
végig ezt a szálat. Kevés kedvvel figyelte a több, mint 10 évvel régebbi
felvételeket. Tudta, hogy időrendi sorrendben fognak haladni, egészen 2005-ig.
Addig az évig, amiből már nincsenek közös videók. Legalábbis ilyen jellegűek
biztosan nem léteznek. Kevesen tudják – egészen pontosan, szinte senki -, hogy
a Black Questionmark Kimberly- vel egészült ki, amint elég idősnek nem találták.
Világmegváltó tervekkel falták Gordon – Bill és Tom nevelőapukája – szavait. Mindent
megtettek a fejlődés érdekében, és hihetetlenül jó tanítványnak bizonyultak. A
kezdeti csörömpölést lassan kezdték felváltani a dallamok. Abban egyetértettek,
hogyha bármit is el szeretnének érni, nem maradhatnak meg a szintetizátor
alapjánál. Voltak próbálkozások mind Tom, mind Kimberly felől a basszusgitárra
való áttéréshez, de nem érezték magukénak a hangszert. Míg Kimberly szívesen
elgyakorolgatott rajta – viszont hosszútávon nem volt oda érte -, Tom szinte
látni sem akarta. Így állt a három tagú banda 2 gitárosból és egy énekesből.
Gordon igyekezett mindenben a segítségükre lenni, koncerteket intézett nekik,
és szüntelenül készítette a videókat az utókor számára. Esküvőkön, falunapokon
léptek fel, ahol - meg kell vallani- nem sokan foglalkoztak velük. Néha
hullámvölgybe kerültek, hiszen gyerekként talán még nehezebb megélni, ha nem
érdekli a közönséget, amit csinálsz. De ezekből a völgyekből egyetlen egy ember
tapsolása is kihúzta őket. Aztán eljött a nap, ami elkezdte beindítani a
képzeletbeli szekeret. Egyik fellépésük után két srác jelent meg a színpadnak
nevezett fa tákolmány mögött, felajánlva a „segítségüket”. Így lett egyetlen
éjszaka alatt a bandának dobosa (Gustav) és basszusgitárosa (Georg). Másnap el
is kezdtek próbálni. A kezdetektől rendkívül nagy volt az összhang közöttük, és
bár voltak viták, mindig sikerült kompromisszumot kötniük. Tervezgettek és
mindent megtettek volna azért, hogy felfigyeljenek rájuk. A nevüket Devilish-re változtatták, és remélték, hogy ez még inkább felkelti majd az emberek figyelmét. Egyértelműen Bill szereplése a
közkedvelt tehetségkutatóban hozta meg a fordulópontot. Kimberly apukája már
akkor tett azért, hogy lánya ne legyen benne a tévében. Valahogy megtudta, hogy
Bill mire készül, és egyszerűen nem engedte el. Ez volt talán az első jel, amit
akkor arra fogott, hogy vendégek jönnek, jelen kell lennie. A gyermeki naivság
mellett fel sem merült a lányban, hogy direkt szervezett mindent így az édesapja.
Mint utólag – nem sokkal a forgatás után - kiderült, megkérte Gordont, hogy ne
engedje a srácokat beszélni arról, hogy van ötödik tag is. Ez újabb vitát
robbantott ki a családban. Kimberly kellemetlenül érezte magát, hogy ő a csapat
problémás tagja. Igaz, hogy soha nem éreztették vele, mindig ott motoszkált a
fejében, hogy talán ki kéne lépnie. Számtalanszor késett a próbákról, mert nem
lett kész a leckével, és nem engedték el. Azon a napon is pont a tanulás okozta
késés miatt kapott össze Billel. Fontos nap volt, ugyanis életük addigi
legnagyobb koncertjét adták. Kellőképpen idegesek voltak, és ezt tetézte még az
öt perccel kezdés előtti betoppanása. Arra volt csak ideje, hogy elővegye a
gitárját, és az erősítőt hozzácsatlakoztassa. Percre pontosan kellett
kezdeniük, ugyanis a klubnak ütemezett időterve volt. A késés a műsoruk
rövidülését jelentette, ami 20 perces zenélésnél nagyon nagy veszteség lett
volna. Soha nem érezte magát ennyire összeszedetlenül. A számok zsongtak a
fejében, az adrenalin száguldozott az ereiben, és remegő kezeivel kereste a
zsebében a pengetőjét. Biztos volt abban, hogy az este neki köszönhetően
kudarcba fog fulladni. Ráadásul csak egy mikrofont szolgáltatott a hely Bill
számára. Nem tudni honnan, de Gordon szerzett még egyet Kimberly-nek is. A
lánynak csak ekkor jutott eszébe, hogy még énekelnie is kell. Úgy érezte,
egyetlen hang sem fog kijönni a torkán. Félelme akkor érte el a tetőpontját,
amikor meghallotta egy igen flegma srácnak a hangját: „Ti jöttök”. Innentől
kezdve felgyorsultak az események. A színpadon töltött 20 perc hatalmas
sebességgel telt el, és hihetetlennek tűnt, hogy a taps nekik szól. Ezután a
fellépés után érződött az eredménye Bill szereplésének. Még a koncert hatása alatt
álltak, amikor egy kis csapat szeretett volna velük beszélni. A csapat feje
David Jost volt. Belecsöppentek egy tündérmesébe. A producerek közös munkát
ajánlottak. Eltartott egy kis ideig, míg meg tudtak szólalni. Természetesen
rögtön igent mondtak, és a nyarat a stúdióban töltötték. A lemezszerződésről
szőtt álmuk karnyújtásnyira volt tőlük, ami a BMG által valósulhatott volna
meg. Időközben Kimberly apukája is kezdett megenyhülni. Aztán jött a
hidegzuhany: a lemezcég visszalépett, mert nem látott bennük jövőt. Ez az
időszak kellőképpen megingatta őket. Pár napnyi „sebnyalogatás” után újult
erővel küzdöttek, ahogy a producereik is. Így kerültek az Universalhoz. Rengeteg
papírmunka és intézkedés következett.
Már csak a szülői hozzájárulás hiányzott. Kimberly hatalmas
izgatottsággal nyújtotta oda édesapjának a papírt, azt várva, hogy aláírja.
Meghökkent, mikor a férfi visszaadta, és azt mondta, hogy nem egyezik bele.
Azzal indokolta, hogy belerokkanna a sztárvilág súlyába. Úgy érezte, egy ekkora
lánynak semmi keresnivalója a médiában. Akkor még nem értette apukája miért
csinálja ezt. Gyűlöletet érzett, amiért véget vetett az álmának. Eltelt pár
hónap, talán egy év is, mire újra számításba vette a férfit. A srácoknak ez egy
újabb pofon volt. Rengeteg munkájuk volt az egészben. Felmerült, hogy
folytassák-e tovább négyen. Aztán a lány rábeszélte őket, hogy miatta ne
omoljon össze az ő álmuk is. Újrahangszerelték a dalokat, és az összeset
átírták Bill hangjára. A lemezcég és a producerek is nagyon sajnálták, hogy
Kimberly nélkül kell folytatni, hiszen rendkívül jól szólt együtt a két fiatal
hangja. De tovább kellett lépniük. Kimberly apukájának kérésére ekkor sem
szólhattak arról, hogy a lánya is része volt az együttesnek. Le kellett
tagadniuk, ha rákérdeztek egy-egy napvilágot látó videóra. Ilyenkor próbálták
elhitetni, hogy a lány nem volt állandó tagja a bandának, csak néha
csatlakozott hozzájuk. A komoly rajongókat persze sokáig foglalkoztatta ez a kérdés,
és nem igazán hitték el, de addig-addig tagadták, amíg már nem volt téma többé.
Hihetetlenül nagy ismertségre tettek szert, szinte berobbantak a köztudatba.
Hatalmas koncerteket adtak, és elérkezett az első turnéjuk. Kimberly mindezt
összeszorított fogakkal tűrte, és megpróbált teljesen arra koncentrálni, hogy a
fiúk sikere iránt érzett öröm uralkodjon el rajta. Félt attól, hogy elveszíti
barátait a rengeteg munka miatt. De kitartottak egymás mellett, állandóan
tartották a kapcsolatot. Beszámolókkal lepték el, és hitetlenkedve próbálták
meg átadni a 12 ezres tömeg szeretetének érzését, akik csak miattuk voltak ott.
Kimberly eközben a tanulásnak próbálta szentelni minden idejét, de sokszor a
jegyzetei közé volt szúrva egy-egy dalszöveg. Nem tudott nekiállni tanulni úgy,
hogy ne lett volna mellette a gitárja. Volt, hogy elkobozták tőle a szülei,
mert a tanulás rovására kezdett menni. Szép lassan barátkozott a gondolattal,
hogy ahelyett, hogy sokat ünnepelt híresség lenne, ő csak egy átlagos tinilány,
akit egy-egy koncert előtt a rajongók lökdösnek és a lábára lépnek. Voltak
napok, amikor a srácok hazatértek pihenni, és ezek a napok Kimberly számára ünnepnek számítottak. Ilyenkor újra összeállt a banda, és
addig zenéltek, amíg rájuk nem sötétedett teljesen, és meg nem éheztek. Aztán
bekövetkezett a tragédia, és a közös zenélések elmaradtak. Kimberly bezárkózott
a kis burkába, amiből 3 év elteltével sem tudott kikecmeregni. Számtalanszor
eszébe jutott az, hogy milyen lenne még mindig bandatagnak lenni. Azt volt a
legnehezebb elfogadnia, hogy soha többet nem léphet be az együttesbe. És most? Most itt a lehetőség, hogy kipróbálja milyen egy
olyan közönségnek zenélni, akik kívülről fújják a számaikat és repülőgépeket
felülmúló decibellel sikítanak. Ő pedig nemet mondott. El kellett ismernie,
hogy a srácok nagyon okosan kitervelték ezt az estét. Sikerült újra
elbizonytalanítaniuk, de emellett felizzott benne az is, hogy már csak ezért
sem adja meg magát.
Mikor már a nosztalgiázás vége felé jártak egyszerre kezdte
érezni magán a 4 férfi tekintetét, majd elnevette magát.
- Ne-ne-ne. Ugye az nincs köztük? – tette a szemei elé a
kezét.
- Mire is gondolsz?- vigyorgott rá Bill.
- Annyira utállak titeket!- nyögött fel, mikor meglátta a
videót magáról, ahogy fél kómásan, egy hatalmas alvópólóban kergeti az utcán a
szomszéd néni tyúkját, akiről neki kellett gondoskodni, amíg a néni távol volt.
Az égést tetézte, hogy éppen akkor járt arra egy csomó ember, akik mind rajta
nevettek, ő pedig egy hatalmasat esett. Tom éppen a segítségére igyekezett,
amikor ő is elcsúszott a sáron. Egymásra néztek és könnyesre nevették magukat.
- Annyira imádom ezt a videót.- röhögött Bill
- Anyu hogy kiakadt, amikor meglátta a ruhámat. –
fulladozott Tom.
- Ja, de a végére azért megsajnált, hogy mekkorát
taknyolhattál… És ez kinek köszönhető? Na, kinek? – mutogatott magára Bill.
- Azt hiszem Billről is hoztunk valami ciki videót. – vigyorgott
a gitáros, miközben elvette Georgtól a távirányítót, és beindította azt, amin
Bill éppen korcsolyázni tanult.A hasukat fogva nevettek az énekes szerencsétlenkedésein. Hiába próbált meg bárki is segíteni neki, nem sikerült felállnia, ráadásul a többieket is magával rántotta.
Azt este többi részét a hasonlóan ciki videóknak szentelték, miközben már felegyenesedni sem tudtak a nevetéstől. Végre volt pár olyan óra, amikor nem a banda jövőjén görcsöltek, amikor sikerült minden gondjukat elfelejteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése