A múlt álmai - 13. rész

Tizenharmadik rész

Úton hazafelé azon töprengett, hogy hogyan valósítsa meg tervét. Nem akart aljas módszerrel bosszút állni, sőt igazából meg sem fordult a fejében a bosszú. Ő csak meg akarta mutatni, hogy nem egy senki, hogy az álmait el tudja érni, ha akarja. Abban viszont egyáltalán nem volt biztos, hogy ez sikerülni is fog. Leparkolt a háza előtt, majd kettesével szedve a lépcsőfokokat rohant a lakásához. Szinte feltépte az ajtót, és a fürdőszobához vezető úton megvált a ruháitól. Nagyon ideges volt, egyszerűen nem tudta túl tenni magát a délutánon. A fejében zsongtak Ben szavai: „Kim, lásd be, hogy nem vagy érdemes egy kapcsolatra, nem vagy érdemes az együttesre és nem vagy érdemes a mentőzésre.”

- Baszd meg Ben!- öklözött bele a kád szélébe. Az órára nézett, majd hatalmas gyorsasággal mosta le magáról az aznapi szennyet. 

A törölközőt magára csavarva kutatott a szekrényében. Fogalma sem volt, hogy mit vegyen fel, úgyhogy egy farmer és egy sima felső mellett döntött. Füstös szemeket varázsolt, majd elégedetten végigmérte magát a tükörben. A haját kibontva hagyta, hogy nehogy felismerjék. 

Felkapta a tokjában heverő kedvenc lila Fender basszusgitárját, és már indult is. Szerencsére az eső már nem esett, a nap kitartóan erőlködött. Nem akart kocsival menni, félt, hogy lebukik. 3/4 5 volt, és tudta jól, az épületbe csak azok léphetnek be, akik David kinyomtatott felkérésével jelennek meg. Neki nem volt ilyen papírja, de nem akart szólni a srácoknak, hogy meggondolta magát. Úgy döntött, a sorsra – és a fiúk fülére – bízza a jövőt. Versenybe akart szállni a profikkal, és ki akarta deríteni, vajon egy „idegen” női gitárosra mit reagál a banda. Idegesen lépkedett az ajtó felé, ahol két security fogadta a basszerosokat. Felvont szemöldökkel néztek rá, majd elállták az ajtót, véget vetve a hústornyok láttán magabiztossá váló menetelésének.

- Rajongóknak semmi keresnivalója itt! – nézett rá szúrósan az egyik. Kimberly elmosolyodott.

- Akkor jó, mert én nem vagyok rajongó. Zenélni jöttem.

- Nem vagy rajta a listán. Egyetlen nő sincs a listán. – pásztázta végig a papírt a másik.

- Nekem be kell oda jutnom. – mutatott az ajtóra.

- Nem voltunk elég világosak? Húzz el innen! - Kimberly úgy tett, mint, aki tényleg elsétál. Nem állt szándékában vitázni, így jött a B terv. Tudta jól, hogy van hátsóbejárat, de addig nem akart a beszökés mellett dönteni, amíg meg nem próbálta az egyenes utat. Na meg attól is félt, hogy összefut valamelyik férfivel, és befellegzett a tervének. Egy nagyobb kerülő után a művészbejáró felé vette az irányt, majd megfagyott ereiben a vér, amint meglátta Bill szőke haját kimagaslani az egyik bokor mögül. Feltehetően ült a lépcsőn és valakivel beszélgetett. A két füst jelezte, hogy nem telefonál, hanem ül mellette más is. Már csak ez hiányzott. Kimberly türelmetlenül guggolt egy tuja mögött és várta, hogy valami történjen. Történt is… Megszólalt a telefonja. A két férfi, - a másik a hangja alapján Tom volt -, a csörgés irányába kapták a fejüket. A nyakukat nyújtogatva keresték a telefon gazdáját. A lány kapkodva kereste táskájában a szüntelenül csengő telefont, majd halálsápadttá vált az arca, ahogy meglátta Tom nevét a kijelzőn. Biztos volt benne, hogy ebben a pillanatban bukott le. Gyorsan lehalkította, de kinyomni nem merte, azzal tuti elárulta volna magát. Szerencsére nyílt az ajtó, és David jelent meg, hogy ideje kezdeni. Tom még párszor hátratekintett, hátha előbukkan az illető, de nem látott senkit. Kimberly idegesen figyelte, ahogy a három férfi eltűnik a nagy ajtó mögött. Odarohant a bejárathoz, és várta, hogy felzengjen az első jelentkező gitárja. Szép lassan lenyomta a kilincset és meglepődve vette tudomásul, hogy nem zárták be. Csendben osont ajtóról ajtóra, amikor meglátta Davidet kilépni a teremből. Egy pillanatra megtorpant, majd két kezet érzett a vállán, amik behúzták őt egy sötét szertárba.

- Simone, te mit csinálsz itt?- nézett rá értetlenül a lány.

- A fiúkhoz jöttem, hoztam nekik kaját. Aztán megláttalak téged kint. Gondoltam, hogy titokban jöttél ide. És, ha David előtt lebuksz…akkor vége a meglepetésnek.

- Hát, köszi. – habogta a lány.

- Nincs mit. Ezt amúgy is oda akartam neked adni. – nyújtott felé egy papírt, majd látva a lány habozását, belenyomta a kezébe.. -Na, menj, tiszta a levegő. – nézett ki az ajtón. - Sok sikert!

Ezután Kimberly viszonylag zökkenőmentesen eljutott az idegesen föl-alá járkáló kiválasztottakig. Mindannyian furcsán néztek rá, de inkább meg sem szólaltak. A bökkenő csak az volt, hogy név szerint szólították őket. Az ő neve pedig még rajta sem volt a listán. Most nézte csak meg a papírt, amit Simone adott neki. Egy David által küldött felkérés volt. Illetve valami hamisítvány, de megszólalásig hasonlított az eredetire. Nem az ő nevére szólt, hanem egy bizonyos Linda Rosséra, de a saját nevével nem is léphetett volna be. Miután meghallotta, hogy Bill kérdésére az a válasz érkezik, hogy „már csak egy van”, szólt a lóti-futi nőnek, hogy őt lefelejtették a listáról, és felmutatta a felkérést. Szerencsére a nő nem tanulmányozta sokáig, egy rövid rápillantás és egy nagy sóhaj után eltűnt a teremben. Nem túl sok kedvvel vetette oda a srácoknak, hogy van még egy fellépő. Kimberly hallotta a banda egyöntetű sóhaját, majd megkérte az egyik bennfentes srácot, hogy kapcsolja le a világítást. Mindent igyekezett eltervezni, és ha valami nem úgy akart összejönni, nagyon ideges tudott lenni. A srác egy ideig habozott, majd látva a lány zöld szemeiben az elszántságot, eleget tett a kérésének. Tom felhördült, ahogy lekapcsolódtak a fények. Kimberly magabiztos léptekkel ment be a terembe, és a halk susmorgás egyszerre halkult el, mintha elvágták volna. Hátat fordítva a bandának várt a jelre a nőtől, hogy kezdheti. Akarva akaratlanul hallotta az újra kezdődő suttogást, és egy keserű mosollyal nyugtázta, hogy eszük ágában sincs egy gyengébbik nemből valót választaniuk. Úgy döntött nem is egy átlagos számmal áll elő, ezzel is megbotránkoztatva a férfire vágyó együttest.

- Ez meg ki a franc? Mit keres itt egy nő? – kérdezte Tom Davidre nézve.

- Te hívtad? – hajolt ki Bill is a székéből. David egyértelmű fejrázással válaszolt.

- Egy újabb örült rajongó.- sóhajtott fel Georg.

- Csöndben maradnátok? – nézett rájuk szúrósan Gustav. – Én kíváncsi vagyok mi lesz ebből.

Kimberly amint megkapta a jelet, belekezdett a teljesen ismeretlen dalba. A banda előítéletesen figyelte, szinte görcsösen keresték a hibákat. Egy-egy félrefogott akkordot, valami hamis hangot. De nem találtak semmi. Tátott szájjal figyelték őt, majd Georg rántotta vissza a földre a többieket is.

- Linda, igaz? – Kimberly bólintott, és remélte a sötétben azért látják ezt, ha már az alakjának a vonalait egyértelműen be tudták azonosítani. Megszólalni semmiképp nem akart. – Játszanál valami Tokio Hotel dalt is? Mondjuk a Schwarz-ot? – A lány belekezdett az ismerős dallamba, mire Gustav elismerően bólintott.

- Mit túráztatod? Megbeszéltük, hogy csaj nem kell nekünk. – morgott Tom.

- De lehet, hogy mégis. – hallgatta Bill is a lány játékát. Rengeteg dalt eljátszattak vele, a régiektől egészen a legújabbakig.

- Oké, láthatnánk az arcodat? – kérdezte Tom kedvetlenül..

- Nem akarom, hogy az arcom alapján döntsetek. Csak válasszatok, oké? – torzította el a hangját.

- Én szeretném látni az arcodat. – makacsolta meg magát Tom.

- Bocsi, nálam a nem, az nem. A fületek alapján döntsetek. Találkozunk az eredményhirdetésen. – hagyta el a „színpadot” Kimberly.

- Basszus, ha te hívtad, ha nem, ez nagyon ott volt. – lelkendezett Gustav.

- Srácok. El kéne gondolkoznotok rajta.

- Figyelj, ha még az arcát is titkolja, mennyire zűrös lehet. – könyökölt fel Tom az asztalra.- Ráadásul idegesítően makacs.

- Pont, mint te. – nézett rá Bill.

- Látatlanul semmibe nem ugrunk bele. – folytatta egy rosszalló pillantást követően a gitáros. - Hatalmas szarba kerülhetünk miatta. Ez nem ilyen egyszerű. És ki ő, hogy megmondja, hogy mi alapján válasszunk? – Láthatóan ideges volt, hogy egy nő tiporta le a sok férfit. Azzal is sikerült felhúznia, hogy ellent mondott. Hogy mert egy nő ellent mondani Tom Kaulitz-nak? Nem volt ehhez hozzászokva. És bár meglehetősen tetszett neki, amit hallott, foggal-körömmel küzdött, hogy ne válasszák őt. – És, ha ronda? Ne haragudjatok, de azért ha egy nőt választunk, jó lenne tudni, hogy vállalható-e az arca.

- Tom hallod te magad? – fordult felé Gustav.

- Egy jó smink csodákra képes. – gondolkozott el Georg. – De be kell látnod Tom, hogy jó volt. Majdnem annyira jó, mint én. – húzta ki magát.

- A többiek között is volt jó.

- El tudnád valamelyiket is képzelni közöttünk? – szólt hozzá Bill is.

- A csajt sem.

- Tom, muszáj lesz valakit választanotok. – sóhajtott David. – Ha te nem vagy hajlandó közreműködni, akkor a többiek választanak. A többség dönt.

- De Georg szavazata nem számít, nem?

- Nem, de az enyém igen. Szóval ne húzzuk az időt. Gustav, kit választasz?

- Fura, de engem kíváncsivá tett Linda. Viszont ott volt az a barna hajú srác…

- Volt egy pár barna hajú. – vágott közbe Tom.

- Tudjátok – hagyta figyelmen kívül Tom megjegyzését -, akinek az a furcsa Gibsonja volt. 

- Ja, tudom – bólogatott Bill. – Én is közte meg a félhosszú hajú között ugráltam, amíg be nem jött a képbe Linda. De már nem tudom, mi legyen.

- Oké, akkor szűkíthetjük a kört rájuk? Tom? – fordult a rasztás felé David.

- Nekem tök mindegy. – dőlt hátra megadóan a székében.

- Georg? Mit gondolsz róluk? Kit választanál?

- A félhosszú hajú nem volt szimpi.

- Mert jobb a haja, mint neked? – vigyorgott rá Tom.

- Nem volt jobb a haja, oké? Az enyémnél nincs szebb! – simított végig puha hajkoronáján. – Na, szóval a másik… A másik fura volt. Szerintem ő olyan tipikus magamutogató pasi, akit ha kint hagysz a fotósok előtt, inkább azt választja, mint a zenélést.

- A csajjal viszont sok gondunk lenne. Soha nem értenénk egyet és átvenné az irányítást.

- Csak az veheti át az irányítást, akinek hagyjuk. – nézett rá szúrósan Bill az ikrére.

- Oké, nekem tényleg mindegy, döntsétek el. – tette fel védekezően a kezeit.

 Körülbelül másfél óra múlva hívták be az esélyeseket. Kimberly igyekezett valami magas férfit találni, aki mögött elbújhat. Bill felállt a székéből és kedvesen üdvözölt mindenkit.

- Nem is húznám tovább az időt – mosolyodott el. – Akit mi választottunk, az nem más, mint…. Linda Ross! – Kimberly idegesen toporgott az előtte álló férfi mögött, majd a mellette lévő a fülébe súgta: „Szerintem ez te vagy”. Ekkor kapott észbe, hogy a papír szerint Lindának hívják.

- Linda, most már megmutathatod az arcod. – mondta Tom unottan, miután semmi nem történt. – Látjátok, mondtam, hogy hülyeség őt választanunk. – morogta az orra alatt. Kimberly lassan lépett ki az előtte lévő két férfi között, lehajtott fejjel. Csak a cipője kopogását lehetett hallani, majd lassan elkezdtek tapsolni a háta mögött. Felnézett és elmosolyodott, ahogy az 5 férfi döbbent arcát látta. Vigyorogva álltak, majd Tomnak is félmosolyra húzódott a szája. – A többieknek köszönjük, mehettek. Linda – hangsúlyozta ki – veled még beszélnünk kell.

- Ez… ez. – habogott Bill, miután az utolsó „versenyző” is elhagyta a termet. Tom lassan lopta a távolságot a lány felé, majd arcát a kezei közé fogva megcsókolta. Szenvedélyesen, mintha soha többé nem akarná elengedni. Kimberly-n a lábujjától egészen a feje búbjáig végigfutott újra és újra az a jól eső bizsergés. A férfi nyakai köré fonta a karját, ezzel még közelebb húzva magához. Tom fűszeres, férfias illata az orrába kúszott, és érezte, hogy lábai megremegnek. Teljesen elvesztek a pillanatban. David torokköszörülése hozta vissza őket a földre, majd egy utolsó lágy csók után elváltak egymástól.

- Gratulálok Kim, ezt nagyon jól összehoztad. Vagy hívjunk ezentúl Lindának? – nevetett rá a menedzser.

- Miért titkoltad el? Ha felhívtál volna minket, megúszhattuk volna ezt az egészet. – gondolkozott el Bill.

- Kíváncsi voltam, hogy így is kellenék-e.- vonta meg a vállát. – De kellettem!- vigyorodott el.

- Ha tudnád, mennyire ellenkezett Tom- röhögött Georg. Egyértelműen érezhető volt, hogy mennyire megkönnyebbültek. Vigyorogva ölelgették és puszilgatták az újdonsült bandatagot.

- Te tényleg ellenem voltál? – kérte számon a férfit. – Gondolhattam volna.

- Tudod milyen szar volt, hogy ellenkeztél? Egy tök idegen nő nemet mondott Tom Kaulitznak. Ezek után mondjam azt, hogy igen srácok, ő kell nekünk?

- Szóval a hiúságod miatt mondtál volna le rólam? Ejnye Tom, ez nem volt szép.

- Az sem volt szép, hogy eltitkoltad az arcodat. Azt hittem, hogy valami őrült transzi vagy.

- Srácok, ezt meg kell ünnepelnünk! – ugrándozott tapsikolva Bill, mint egy kisgyerek.

- Csak annyira, hogy holnap kezdődik a kőkemény munka. Ne késsetek, mert másnaposan vagy még tök részegen fetrengtek. - próbált David komolyan beszélni, de ő is fel volt villanyozva.

- Te nem jössz velünk? – nézett rá Tom. – Azt hittem te fizetsz mindent. Ki fog minket meghívni?

- És még most is a bankszámlámra fáj a fogad.- csóválta a fejét. – De ha már ennyire akarjátok, legyen. – vigyorodott el. – Legalább lesz, aki felügyel titeket.

- Persze, te leszel a legrészegebb közülünk. – mondta Gustav egy mosoly kíséretében, miközben a kabátját próbálta magára erőltetni.

Kimberly próbált elszakadni a csók emlékétől, de folyamatosan az járt a fejében. Gondolta – vagy csak remélte- , hogy egyszer, talán bekövetkezik, de hogy ilyen hirtelen? Ráadásul mindenki előtt? Furcsának találta, hogy semmilyen reakciót nem váltott ki a többiekből, pedig már felkészült David monológjára is a rajongók előtti titkolózásról. Aztán megállapodott amellett, hogy csupán nem gondolták komolynak az egészet. És akármennyire szerette volna ő is csak egy komolytalan, az öröm vezérelte cselekedetnek tekinteni, nem tudta. A legjobb barátja olyan érzelmeket váltott ki belőle, amit még soha senki. A pulzusa már csak a csók gondolatától is az egekbe szökött és elöntötte a forróság. Ugyanakkor megijedt attól, hogy így érez egy férfi iránt, azok után, ami Bennel történt. Annyira friss volt benne még, hogy megcsalta. És ő már rögtön egy másik férfi karjaiban van. Méghozzá Toméban! Aztán gyorsan elhessegette a bűntudat gondolatát. Irtózott attól, hogy újra bármilyen kapcsolatba kerüljön egy pasival, de ki gondolta volna, hogy Tom ilyen észveszejtően jól csókol?! Újra és újra közel akarta érezni magához. Érezni akarta, ahogy a hideg fém hozzáér forró ajkaihoz. Nem gondolta volna, hogy ez a nap ilyen jó véget fog érni. Aztán beléhasított a gondolat, hogy ez vajon meddig lesz így. Túl jól érezte magát, ami nem volt megszokott nála. Vagy, ha jó kedve volt is, hamar jöttek a gondok. Eldöntötte, hogy ezt az estét végig bulizza, és nem fog a tettei következményével törődni. Csak el akarta engedni magát végre, és élvezni az életet. Vigyorogva vette hát el a pezsgőt, amit David nyújtott neki. Őrült éjszakának néztek elébe, de egyáltalán nem bánta.