Nyolcadik rész
Kimberly zihálva ült fel az ágyán a kispárnáját szorongatva.
Sötét volt, a városon rémisztő csend honolt. Még mindig a kezében érezte
apukája kezét. Még mindig hallotta a jól ismert altatódal dallamát. És még
mindig látta maga előtt, ahogy közeledik a fekete árny, majd hirtelen elragadja
tőle. Hatalmas lendülettel tépte ki kezét a kezéből. Tágra nyílt szemekkel
nézte, hogyan lopja a távolságot, de nem tudott szólni, nem tudott megmozdulni.
Figyelmeztetni akarta a mindig mosolygós férfit, aki újra és újra belekezdett a
lágy dallamba. A kísérteties kacaj még a fülében csengett, és minduntalanul
megjelent előtte a lény véres arca. Görcsösen szorította össze a szemeit, hátha
eltűnik a kép, majd mikor nyilvánvalóvá vált az álom elűzésének sikertelensége,
kibotorkált a fürdőszobába. Percekig hűsítette arcát a hideg víz alatt, de
felnézve, a tükörben ugyanazt a rémisztő arcot látta meg maga mögött. Levegőért
kapkodva fordult meg. Biztos volt abban,
hogy megőrült. Kiment a konyhába, hogy teát főzzön. Egy hirtelen ötlettől
vezérelve a szobája felé vette az irányt, majd kezében kedvenc gitárjával tért
vissza. Leült a pulthoz, és játszani kezdte az altatódalt. Miközben egymás után
többször is végigpengette, azon tűnődött, hogy mitévő legyen. Tanácstalan volt
és nem kérhette ki Tom vagy Bill véleményét. Szerette volna, ha valaki –
valaki, aki kívülállóként át tudja látni a helyzetet – a segítségére lenne. De
nincs ilyen személy az életében. Ha anyukája élne, biztos az ő tanácsát kérné.
De még legjobb barátnője sincs. Soha nem jött ki a lányokkal igazán. Ő is
elgondolkozott párszor, hogy miért, de leginkább fiú barátai voltak. Nem bízott
a saját nemében. Tudat alatt talán azért, mert egy célért küzdöttek: megtalálni
a tökéletes férfit. Igaz, hogy volt a régi csapatban is pár lány, de soha nem
jutott eszébe, hogy elmondjon nekik bármi komolyabbat. Ő szívesen meghallgatta
őket, és erre sokszor sor is került. De hogy egy róla szóló, igazán mély
lelkizésbe belemenjen, az szóba sem jöhetett. Nem bírta az ilyen hihetetlenül
csajos, pasi-kibeszélős társalgásokat. Sokkal jobban megbízott a fiúkban.
Szülei eleinte meglepődtek és aggódtak, amikor ahelyett, hogy arra kéri őket,
hogy valamelyik barátnője egy hatalmas Barbie-party után nála aludhasson, azt
kéri, hogy az ikrek náluk tölthessék az egész hétvégét. Megijesztette őket,
hogy egyetlen lányuk két fiúval – akikről volt egy-két rosszindulatú
megjegyzése pár szülőnek – akar aludni 7 éves kora ellenére. Sokáig próbálták a
lányok világa felé terelgetni. Herótja volt már a rózsaszín dolgoktól és a
babáktól. Gitárt kért, de egy játék babakocsit kapott. Utálta, hogy nem értik
meg őt a szülei. Aztán elmondta nekik, hogy eladta a babáit és a pénzből vett
egy gitárt. – Természetesen a bátyja segített neki mindenben. - Ekkor látták
be, hogy lányuk nem egy átlagos 7 éves kis fruska. Szép lassan elfogadták, hogy
a fiúk világában érzi jól magát, és inkább gyűjt autókat, mint pónikat. Egy
báty mellett ez jobban belegondolva nem is volt meglepő. Végigvezette magában
csoporttársai névsorát. Egy közös buli, vagy vásárlás rendben volt. De ebben a
helyzetben segítséget kérni tőlük? Nem, ennyire azért nem volt tanácstalan. Nekidöntötte
a gitárt a konyhapultnak, majd levette a hűtő oldaláról a táblafilcet. Arrébb
tolta a hűtőmágneseket, és nagy betűkkel felírta a Pro és Kontra szavakat. Húzott
közéjük egy vonalat, majd állához ütögetve a tollat gondolkozni kezdett. A
legnagyobb gondot talán az okozta, hogy mindkét életre vágyott. Ha elvállalja,
és bandatag lesz, akkor vége a normális életnek. Ha csak egy alig ismert
együtteshez csatlakozna… De ők világhírűek. Az is ismeri őket, aki nem
hallgatja a zenéjüket. Segíteni akart barátainak, és ragyogni akart. De
szeretett volna embereket menteni és normális életet élni. Olyan életet, amiben
nem kell hatalmas napszemüvegek és sapkák mögé bújnia, ha azt tervezi, hogy
kilép az utcára. A család meg sem fordult a fejében. Ez volt az a közös
pont a két életben, ami nem jönne össze egykönnyen. Adja fel a civil életet a
csillogásért? Gondolatainak egy erőteljes kopogás vetett véget. Az órára
nézett, majd értetlenkedve lépett a kukucskálóhoz.
- Bill!- nyitotta ki az ajtót. – Hát te?
- Vége a bulinak.- biggyesztette le az ajkát.- Gondoltam
feljövök hozzád.- vigyorgott bambán. Egyik kezében egy majdnem üres vodkás üveget
szorongatott, a másikkal meg a kabátja cipzárját próbálta lehúzni. Kevés
sikerrel. – És azt sem tudom hol lakunk! – nyerített fel a lányra nézve. Kimberly
gyorsan behúzta az ajtóban álló férfit – aki ismét a cipzárral volt elfoglalva
-, mielőtt felkel az összes szomszéd. Bill annyira meglepődött ezen a
mozdulaton, hogy egyensúlyát elveszítve a lány nyakába borult.
- Hoppá!- mondta, miközben Kimberly próbálta őt eredeti
helyzetébe visszabillenteni. Nehezen, de sikerült beültetnie a nappaliba.
- Kim! Ez a buli kibaszott jó volt!- kiáltott fel. – Nézd! Még
a vodkát is nekem adta a pultos csaj! Tök ingyeeeen!- visított.
- És hol hagytad Tomot?
- Tomot… Tomot… Tomot… - ütögette a fejét az üveggel. - Áá,
igen, Tomot!- lendítette meg a palackot. Kimberly gyorsan kivette a kezéből a
tárgyat, mielőtt személyi sérülést okozna. – Ne már!- nyúlt utána a szőke. Ezzel
a mozdulattal szép kecsesen leborult a kanapéról. Sután mászott vissza.-
Tomot!- csillant fel a szeme. A lány türelmesen várta a választ, és remélte
meg is kapja. Bízott benne, hogy Tom nem ennyire részeg. – Nem tudom.-
csücsörített. – De Kim! Ez a buli nagyon király volt! Táncoltam. Táncoltam,
hallod!?
- A bulikban ez a szokás. – nézett a férfire. Bill az
aranyos részeg kategóriába tartozott, de Kimberly most nem tudta olyan
felüdülten kezelni a helyzetet, mint általában. Tudta, hogy azon a csajon
rágódik. Elgondolkozva nézte a fejét ide-oda billegtető, vigyorgó férfit, aki
valami elnyűtt slágert énekelt. – Azt hiszem itt az ideje a csodakoktélomnak. –
mondta szinte magának, miközben felállt.
- Wuhú! Koktéél!- kiáltott fel Bill. – Már csak a zene
hiányzik! – nyúlt a hifi távirányítója felé. Kimberly ezt a mozdulatot látva,
gyorsan kihúzta a férfi háta mögött elhelyezkedő alkalmatosságot a konnektorból,
majd visszament a konyhába. Jól bevált receptje volt a józanításra. A hideg
zuhanyt már meg sem próbálta. Nincs az az isten, hogy be tudja rángatni Billt a
víz alá. Hisztis libaként ellenkezne, és kergethetné a lakásban őt. Tudta jól,
volt már ebben része. Miután Tom és ő elvágták a menekülés útját, és
átvonszolták a fürdőszoba küszöbén, Bill rögtön az ajtófélfa után kapott. Olyan
erővel kapaszkodott, hogy képtelenek voltak a hideg vizet rázúdítani. Ezek után
nem csoda, hogy nem kísérletezett újra a józanítás ezen módozatával.
- Kotkél, kotkél, kotkéééél!- tapsolt Bill. Láthatóan fel
sem tűnt neki, hogy már beszélni sem tud. Vidáman nyúlt a pohárért. Furcsa
fintorral méregette – Kimberly már azt hitte, hogy mégsem annyira részeg, hogy
túl tudjon járni az eszén -, majd a lányra nézett. – És hol van a szívószál és
az esernyő? – forgatta a koktélos poharat a kezében, keresve az említett
tárgyakat. – Esernyő nélkül kotkél? Ez szentségtörés! És a citromkarika?
- Idd csak meg! Ez az új divat. Minek ezek a szarságok? Az ital
a fontos, nem?
- De… Talán igazad van. Fura szaga van. – nyulakat
megszégyenítő gyorsasággal járt az orra – Mi hiányzik ebből? Alkoholmenteees? –
rökönyödött meg. – Mit csináltál a vodkával? Azért vitted ki, hogy finom
kotkélt csinálj nekem, nem!?
- Benne van az, hidd el. Csak idd már meg!
- Hát jó. – kortyolt bele. Összehúzott szemöldökkel
ízlelgette az italt, majd elegánsan visszaköpte a pohárba.- Ez pocsék Kim! Ne
mennyé’ mikszernek! Én mondom, ne mennyé’ mikszernek!
- Bill, idd meg! – szólt rá erélyesebben.
- Nem, biztos, hogy nem!- rázta a fejét. Kimberly már kezdett reménykedni, hogy megúszta a hisztit. Milyen szép is lett volna! – Biztos –
hallod?- biztos, hogy egy korty sem fog lecsúszni a torkomon, amíg én Bill
Kaulitz vagyok! Nem- nem! – mutogatott hosszú ujjaival.
- De igen!- nyomta kezébe a poharat, majd a szájához
irányította, és egy határozott mozdulattal megbillentette.
Bill tágra nyílt szemekkel kortyolta.- Úristen! Ez kegyetlen
szar! Utállak Kim!- tette karba a kezeit, miután az utolsó kortyig
elfogyasztotta a koktélt. Kimberly vállat vont, majd kezében a pohárral megindult
a konyha felé. – Reggel hálás leszel érte. Imádni fogsz. – vetette oda a
férfinek.
Miközben a poharat mosta, arra lett figyelmes, hogy a
bárszék lába és a gitár eltűnik a látóteréből. Megfordult, és megrökönyödve
nézte a férfit, aki a gitárral a kezében ült a széken. Hatalmas koncentrációval
fogott le egy akkordot. Megpendítette lágyan a gitárt, majd elkezdett játszani. Egyetlen egy akkordot pengetett valami
össze-vissza dallamra. Felnézett Kimberlyre, majd elvigyorodott.
- Ügyes voltam? Nem, ugye?
- Maradj az éneklésnél inkább.
- Figyi Kimi! Tom tanította ezt nekem! – vigyorgott. – Aztán
rájött, hogy béna vagyok, és feladta. Szóval asszem' tényleg kellenél nekünk. És
nem csak Tomnak.
- Miről beszélsz?
- Jajj Kim! Tom beléd van zúgva. Ennyire vak vagy?
- Bill, részeg vagy! Gyere, megcsinálom neked a kanapét.
- Az lehet, hogy részeg vagyok. – szállt le ingatagon a
székről. – De higgy nekem! Tom-ot elérte Cupido. Puff, lelőtte!- mutatta a
pisztolyt a kezével. – Tagadhatod, de biztos észrevetted. Minek kellettek neki
az egyéjszakás kalandok? Megmondom én neked!- bökött Kimberly felé.- Azért, mert
gyáva! Szóval Kimi! Vedd észre, hogy a bátyám téged akar. – ásított egy
hatalmasat. – De fog utálni, ha megtudja, hogy elmondtam neked.- dörzsölte a
homlokát, miközben Kimberly-be kapaszkodva bebotorkált a nappaliba.
- Hozok neked takarót meg párnát.
Felmarkolta az ágyneműt, majd visszament a nappaliba. Feltűnően
csöndes volt a lakás. Bill összegömbölyödve feküdt, az egyik díszpárnát feje
alá gyűrve. Szája résnyire nyitva volt. Egyenletesen szuszogott. Úgy aludt,
mint egy ártatlan kisgyerek. Kimberly mosolyogva takargatta be, majd egy puszit
nyomott a borostás arcra. Elgondolkozott azon, amit a férfi mondott. Próbálta
elhitetni magával, hogy csak mellébeszélt, hiszen részeg volt. De mi van, ha
mégsem? Talán Tom tényleg másképp néz rá. Elég abszurd helyzet volt ez. Elhessegette
a gondolatait, majd kikereste Tom számát a mobiljából.
- Kim!- szólt bele idegesen a férfi a telefonba.
- Nyugi Tom! Ná…
- Nincs nyugi! Bill elt…
- Tudom! Ha hagynád, hogy befejezzem, akkor elmondanám, hogy
Bill nálam van, és a kanapén alszik.
- Megölöm. – sóhajtott. – Nagyon durva?
- Hát… Csodálkozom, hogy eltalált hozzám. De csináltam neki
csodakoktélt.
- Fujj.- nevetett fel. – Bill kedvence! Meg is érdemli. Hazavigyem?
- Nem, hagyjad. Jobb lesz, ha alszik egy nagyot.
- Oké. Köszönöm Kim! Nem is tudod mennyire hálás vagyok!
Rosszabb, mint egy gyerek. Nem nézek oda egy percre, és máris eltűnik. Nem
azért mentem a buliba, hogy pesztráljam. Lehet, hogy meggondolandó a
nyomkövető.
- Támogatom az ötletet. De a lényeg, hogy nincs semmi baja. Te
már hazafelé tartasz?
- Nem tudom még. Nem vagyok fáradt. Egyelőre sétálok. Kijózanodom.
– nevetett fel.
- Miért nem mész haza taxival?
- Bill-nél van a pénzem. Ha nem itta el.
- Szerintem arra a pénzre ne nagyon számíts. Elmondása
szerint a pultos csaj fél liter vodkát ingyen hozzávágott.
- Ingyen. – nevetett az öccsén.
- És merre vagy? Nincs hideg? Meg fogsz fázni.
- Aranyos vagy, hogy aggódsz értem Tökmag. Nyugi, nem fogok
egy padon elfeküdni és halálra fagyni. Csak addig sétálok, amíg úgy nem érzem,
hogy kocsiba tudok ülni. Amúgy a parkban vagyok.
- Nem akarsz feljönni? Tudok csinálni koktélt neked is. Már
egészen belejöttem. - mosolygott.
- Ugye, ha felmegyek, nem kell meginnom azt a szart?
- Hát, még nem tudom.
- Most mondom, ha belém erőlteted, akkor olyan leszek, mint
Bill a brokkolival. Visszahányom a pohárba.
- Köszi, hogy figyelmeztetsz! Na, jössz, vagy nem?
- Ha nem kapok koktélt, igen.
- Eldöntöm, amíg ide nem érsz.
- Nem mondtam, hogy megyek.
- Úgyis jössz. Várlak. – tette le a telefont. Ki akarta
deríteni, hogy mi igaz abból, amit Bill mondott neki. Ha Tom tényleg észrevette
benne a nőt, és többet akar, akkor azt addig kell megtudnia, amíg el nem
vállalja a felkérést. Úgy gondolta, nem lenne senkinek szerencsés, ha ők
összejönnének, és egy bandában zenélnének. A munka meg a szerelem nem volt
összeegyeztethető az ő életében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése