A múlt álmai - 9. rész

Kilencedik rész

A gondolataiba mélyedve meredt az alvó énekesre. Megijesztették a szavai : „Tom beléd van zúgva! … Vedd észre, hogy a bátyám téged akar!” Nem vágyott kapcsolatra. Főleg nem arra, hogy a legjobb barátjával essen szerelembe. Vett egy nagy levegőt, és elhatározta, hogy nem fog ezen agyalni. Hagyni fogja, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy történniük kell. Nem akart gondolkozni, belefáradt a folyamatos kattogásba. Kiment a konyhába, majd kezében Bill vodkájával tért vissza. Leült a fotelba, és ismét a borostás arcot szemlélte. Mindig csodálkozott azon, hogy hogyan áradhat ennyi energia egy alvó emberből. Ránézett, és úgy érezte, feltölti őt. Sokan mondták, hogy neki is erős kisugárzása van. De biztos volt abban, hogy az ikrekét nem lehet felülmúlni. Meghúzta a vodkás üveget, és becsukta a szemeit. Ez hiányzott már neki. Kiengedni a fáradt gőzt. Akkor érezte meg igazán az alkohol hatását, amikor elindult, hogy kinyissa az ajtót. Tom állt ott, egy boros üveggel a kezében. Pont, mint Ben azon az éjszakán. De ez a hajnal nem folytatódhat úgy. Beleborzongott a gondolatba, hogy esetleg Tommal az ágyában kössön ki. Amellett, hogy izgató volt a maga elé képzelt kép, ijesztőnek is hatott. Gyorsan nyelt egyet, miközben végignézett a férfin, majd minden nyugodtságát összeszedve beinvitálta. 

- Úgy gondoltam, hogyha ez már egy ilyen piás este, akkor adhatnánk a májunknak. Tudod, hogy egálba kerüljek Billel. – kacsintott. – Nem akarom, hogy az ő szervezetét jobban leépítse az alkohol, mint az enyémet.

- Úristen milyen szar duma ez Tom! – nevetett a férfire. – De azt hiszem, egy üveg borral nem fogjuk elérni Bill állapotát.

- Nem baj, hoztam még vodkát is. – mutatta fel a két átlátszó üveget vigyorogva.

- Hülyére akarod inni magad?

- Legalább annyira hülyére, mint Bill. Bár nem fog menni azt hiszem. Ő alkohol nélkül is elég selejtes. Azt a szintet egy karton vodkával sem lehet elérni.

- Mert te nem vagy az…

- De igen, csak nem annyira. Én idősebb és bölcsebb vagyok! – húzta ki magát.

- Ó, tényleg. Majdnem meg is feledkeztem arról a tíz percről. Hatalmas különbség! Nem ártana figyelned az ősz hajszálakat és a ráncokat. Rajtad hamarabb fognak jelentkezni.

- Az ősz halántékú pasik állítólag baromira vonzóak. – vigyorgott kajánul.

- Valóban? Erről még nem is hallottam. Melyik női magazinban olvastad? Mindenesetre, engem nem vonzanak a szexi ötvenesek.

- Komolyan? Akkor mégis oda kéne figyelnem. Szomorú, hogy ősz rasztákkal nem fogok tudni hódítani. – Talán egy újabb jelnek kéne vennie ezt? Minek szólalt meg Bill!? Annyival egyszerűbb volt minden, amíg nem figyelt fel ezekre a megnyilvánulásokra. Most akarva akaratlanul többet képzelt mögéjük. Pedig lehet, hogy semmi oka nem volt rá.

- Meg akarsz hódítani? – ment bele a játékba. Nem volt biztos abban, hogy jól tette. Tom sem volt már józan, és ő sem. Addig kéne leállnia és témát terelnie, amíg még kontrollálni tudja a cselekedeteit.

- Tudod, hogy én minden jó csajt meg akarok hódítani.- pöckölgette a piercingjét a férfi.

- Szóval jó csajnak tartasz?

- Naná, hogy jó csajnak tartalak. Fel sem tűnt eddig? – csúszott közelebb a lányhoz. Kimberly pulzusa az egekbe szökött, és próbálta az alkoholra fogni izgatottságát. Soha nem érezte ezt Tom közelében. Sőt, senki közelsége nem volt ilyen hatással rá. Zsibbadt az agya, és arra vágyott, hogy ez a kis távolság is megszűnjön közöttük. Tudta valahol mélyen – nagyon mélyen -, hogy nem szabadna ezt éreznie, és a legjobb lenne, ha a szoba másik felébe rohanna. Megtette a legrosszabbat, amit ebben a helyzetben meg lehet tenni. Belenézett a barna szempárba. Abba a szempárba, amiben tagadhatatlan vágy csillogott. A férfi barna íriszei Kimberly ajkán időztek, majd lassan közeledni kezdett felé.

- Folytassátok csak!- nyúlt át egy kar Tom válla fölött. – Csak veszek tőled egy cigit. Itt sem vagyok. – Tom összeszorította a szemeit, és morgott valamit halkan.

- Én, azt hiszem – bújt át Kimberly Tom válla alatt- kiviszem ezeket. – indult meg az üvegekkel a kezében. Utálta és egyben hálás volt Billnek, hogy megölte a pillanatot. Olyan volt ez a pár mondat, mint egy józanító pofon. Hirtelen ezer meg ezer gondolat futott át az agyán. Mi lett volna, ha Bill nem lép közbe? Így is nehéz lesz Tom szemébe nézni. Hiszen nyilvánvaló volt, hogy nem ellenkezett volna. Ő is ugyanannyira vágyott a csókra, mint a férfi. 

- Kim – állt meg Tom a lány háta mögött. Reménykedett benne, hogy nem akarja megbeszélni ezt. Annyira kínos helyzet volt. Lassan megfordult, és meghőkölt a férfi közelségétől. Érezte meleg leheletét, és újra elöntötte a forróság. Már éppen elveszni készült az érzéseiben, amikor Tom mögött meglátott közeledni egy szőke kobakot. A rasztás követte Kimberly tekintetét, majd egy hatalmas sóhaj közepette ikre felé fordult.

- Mit akarsz?

- Bocsi. – hökkent meg Bill. – Azt hittem a szobában vagytok. - vakarta meg a fejét. – Csak inni akartam. - Tom szikrázó szemekkel nézett öccsére. Már megint megzavarta őket. Kim ezt jelnek vette. Most már tényleg minél messzebb akart kerülni a férfitől. Csak remélni merte, hogy nem fog emlékezni Tom erre az egészre.

- Gitározol? – simította végig a hangszert.

- Csak elővettem és behangoltam.

- Szóval még mindig nem akarsz velünk tartani?

- Nem. – Tom szomorúan nézett fel a lányra. – Nem tudom még.

- Oké – sóhajtott a férfi. Látszott rajta, hogy még mondana valamit, de inkább megfordult és bement a nappaliba. Kimberly a mosogatónak támaszkodott és a kihalt utcát szemlélte.

*

- Bocsi Tom.- nézett Bill a kanapén eldőlő ikrére.

- Mindegy- sóhajtott. – Ennek talán így kellett lennie. Totál hülyét csináltam magamból. – temette arcát a kezébe.

- Ha nem lépek közbe, lefeküdtél volna vele.

- Igen.

- Tudom, nem is kérdés volt.

- Tudom.- sóhajtott még egy hatalmasat.

- Figyelj, jobb ez így. Ha megtörténik, ne legyetek már tök részegek. Ő nem egy átlagos csaj, akire nem muszáj emlékezned.

- Mióta figyeltél minket?

- Egy ideje…

- Nagyszerű.

- Azért arra jó volt ez, hogy megtudtad, hogy te sem vagy közömbös számára, nem? – vigyorgott Bill. Tom elgondolkozott, majd egy halvány mosollyal nyugtázta öccse igazát.

- Kértek kaját? – jelent meg Kimberly. Hatalmasat ugrottak mind a ketten.

- Rossz a lelkiismeretetek? Tom, neked ezt hoztam.- nyújtott felé egy poharat.

- Na persze. Nem gondolod, hogy én ezt megiszom!?

- De igen. Koccintunk és megisszuk.

- Én inkább abból a borból innék. – mutatott az asztalon álló üvegre.

- Az tök üres, Tom. Én is megittam. Hajrá, te is húzd le. – csillogott Bill szeme. Láthatóan örült annak, hogy nem csak őt érte ez a kín.

- A-a. Nekem erre nincs szükségem. - rázta határozottan a fejét.

- Nem azt mondtad, hogy azt szeretnéd, ha olyanok érnéd a szervezetedet, amik Billét is érték? Le vagy maradva. Ezt is be kéne hoznod, nem csak az alkoholmennyiséget.

- Á, mégsem. Nem gondoltam azt komolyan.

- Beszari vagy. Idd már meg. Én is ugyanazt iszom. Szagold meg. Túléljük. – nyomta Kimberly a poharat Tom kezébe. Mindent meg akart tenni annak érdekében, hogy kijózanodjanak, és újra a legjobb barátjaként ölelhesse magához, még ha tisztában is volt vele, hogy ezt a vágyat nem foghatja az alkoholra.

- Annyira undorító.

- Undorító – bólogatott Kimberly -, de hatásos. – Húzóra!- emelte fel a poharat.

- Húzóra, húzóra!- tapsikolt Bill.

- Úúúgy utállak!- fintorgott Tom, miközben letette a poharat.

- Számítottam rá. Bill is utál. Nem is értem, mit kerestek még itt.

- Nem, én már nem. – vigyorgott a szőke.

- Adj fél órát, és már én sem foglak utálni. - ásított Tom.

- Persze, mert addigra már aludni fogsz.

- Megeshet. – fészkelte be magát Bill helyére.

- Hé, ott én alszom! -  Bill hatalmas erőlködések közepette próbálta bátyját lerángatni a kanapéról.

- Most már én!- nyújtotta ki Tom a nyelvét. Olyanok voltak, mint az ovisok.

- Ne haragudjatok, hogy félbeszakítom ezt a harcot, de én megyek aludni. Hozok még párnát meg takarót. Addig húzzátok ki a kanapét.

- Nekem van helyem, Bill húzzad!

- Nem. Felállsz, és együtt húzzuk ki. Azt sem tudom, hogy hogyan kell.

- Én sem. Akkor a földön alszol. - fordított hátat ikrének.

- Tom, emeld meg a seggedet, és segíts! Az az ÉN helyem volt. Arra a párnára az én nyálam folyt rá. És azt a takarót én fingottam tele.

- Mi van? Te ezt tényleg telefingottad?

- Naná! - bólogatott.

- Gusztustalan vagy. – dobta félre Tom a paplant, miközben komótosan felállt. – Nem igaz, hogy nem tudsz egyedül elbánni ezzel. Biztos van itt valami kihúzó. – térdelt le, miközben kezeivel a kanapé alatt matatott. – Ez meg mi? – húzott ki egy füzetet, majd belelapozott: „ Ismét egy mosollyal teli magányos napon vagyok túl. Kezdem feladni a harcot. Egyre többször fordul meg a fejemben az öngyilkosság gondolata. Ben mellettem van, de félek, hogy a szerelme látszat. Tényleg nem tudom, érdemes-e tovább folytatnom ezt az egészet. Az biztos : ha ez a késztetés olyan szintre emelkedik, repülni szeretnék. Számomra ez lenne a legszebb halál.” – olvasta fel hangosan a sorokat. A nappaliban megfagyott a levegő.

- Ezt ő írta? – nézett Bill a bátyjára.

- Az ő írása…- bólogatott.

- Biztos régi már. Olyan helyzetben, ami akkor volt, érthető ez a felfogás, nem?

- Én nem tudom… Ez…- dörzsölte meg a homlokát Tom – olyan hihetetlen tőle. Gáz lenne rákérdeznem? – tette fel a kérdést ikrének.

- Így simán? – kerekedtek ki a szemei. – Igen.

- Nem úgy gondoltam, hogy odaállok elé, hogy „figyelj, meg akarod ölni magad?” . Azért ennyire hülyének ne nézzél. És ezzel mit csináljak? – nézte a füzetet.

- Hé, ne olvasd tovább! Tom, rohadtul nem illik. Csukd be!

- De… - mondta, miután Bill kivette a kezéből, és hirtelen visszadugta a kanapé alá.

- Ti még mindig ezzel szerencsétlenkedtek? – Kimberly csilingelő nevetése hallatszott a háttérből.

- Meghaladja a képességeinket. – ült le Tom a földre. – Már nem is vagyok álmos. – ásított.

- Aha, azért kapsz be majdnem minket. Olyan bénák vagytok. – nyögött fel a lány, miközben elkezdte ággyá formálni a kanapét. – Erre nem jöttetek rá?- fordult az ikrek felé, akik már buzgón dobálták a párnákat meg a takarókat az ágyra.

*

- Ébren vagy?

- Igen. – fordult Kimberly az ajtó felé, ahonnan a suttogás hallatszott. – Te hozod a kispárnádat?

- Öhm, igen… Nem tudok aludni. Bill kikészít. Dumál, dumál és dumál. Azt hinné az ember, hogy legalább, amikor alszik, akkor csöndben van. Van esetleg hely nálad?

- Persze, gyere- sóhajtott egyet a lány, majd megemelte a takarót. Próbált tudomást sem venni a testét újra átjáró bizsergésről.

- Nincs hányingered? – kémlelte Tom a plafont, mire Kimberly felnevetett.

- Nem esett jól a koktélom?

- Nem igazán.

- De ugye nem fogsz telibe hányni?

- Tényleg… Azt ígértem, visszakerül a pohárba, ha megitatod velem.

- Nem, nem ígérted. Csak felvetetted. De most már nem ér visszaadnod.

- Oké, ne aggódj, nem fogom kidobni a taccsot.

- Remélem is…

- Nagyon magányos vagy?- könyökölt fel a rasztás pár percnyi hallgatás után.

- Ez a kérdés, meg honnan jött?

- Nem tudom, csak úgy… Elgondolkoztam.

- Ez egy… lelkizős beszélgetésnek készül? – nyögött fel Kimberly.

- Nem feltétlenül. Csak kíváncsi lennék, hogy mit érzel. Soha nem beszélünk ezekről.

- Talán mert nem tartjuk olyan fontosnak.

- Nem lehetne ez egy kivételes alkalom?

- Miért? Nem vagyok magányos… Na jó, talán egy kicsit néha. De ez egyáltalán nem olyan durva, hogy belemenjünk.

- Miért baj az, ha egy kicsit mélyebbre szeretnék benned látni?

- Tom, ezt olyan furcsa tőled hallani. Te is pont ilyen vagy.

- Szóval, nem akarsz erről beszélni.

- Nem, mert nincs miről. Jól vagyok. – mosolygott a férfire. – Jelenleg az a legnagyobb gondom, hogy baromira ragadnak le a szemeim.

- Akkor aludjunk.- sóhajtott a férfi. Már majdnem aludt, mikor Kimberly újra megszólalt.

- Tom...

- Igen?

- Haragudnál, ha…? – fordult a férfi felé.

- Ha párnának használnál? Nem. – helyezkedett úgy, hogy a lány kényelmesen hozzábújhasson. Kimberly mosolyogva fészkelte be magát a biztonságot nyújtó, oltalmazó karok közé.